Sokan kérdezték, hogy végül is hogyan kezdődött?
A már említett sámodi projekt tervezése során, Balogh Zoltán újságíró elvitt Csányoszróba és bemutatott egy falusi turizmussal foglalkozó, Zala megyéből származó, de évek óta az Ormánságban élő vállalkozónak, Nagyfi Endrének. Endrével sokat beszélgettünk különféle vállalkozási lehetőségekről.
Ezeken a beszélgetéseken néha mások is megfordultak. Az egyik ilyen alkalommal megjelent egy fiatalember, akinek remek ötletei és elképzelései voltak. Őt Murányi Márknak hívták. Murányi Márk Sellyén üzemeltet egy „Tüzép” jellegű műszaki és egyéb kereskedést.
Mind a falusi turizmus színhelye, mind pedig a kereskedés igényes külsőt mutatott, irányítása pedig a profizmus látszatát keltette.
Be kell vallanom, tetszett az, hogy ezeknek az ormánságinak hitt embereknek a gondolkodása modern, életszerű elképzeléseket mutatott. Örültem annak, hogy itt találtam olyan embereket, akik itteniek, nem idegen betolakodók. Akik helyi kapcsolatokkal és ismeretekkel rendelkeznek.
Nagyon sokáig hittem azt, hogy hárman meg fogjuk „váltani a világot”. Projekteket terveztünk, részben álmo(ka)t valósítottunk meg.
Megterveztük és megépítettük a papírgyárat, megterveztünk egy kollégiumot, egy szociális otthont. Terveztük a termálfürdő átvételét.
Hónapokkal később kiderült, hogy szinte az egész, amit mutattak az helyi szót használva: kammer, hazugság.
Utólag visszagondolva: Nagyon sok jel mutatott arra, hogy picit lassítani kellett volna, picit kételkedni. Ha ez történik, akkor ma nem kellene azt mondanom: az életem legrosszabb döntése volt az, hogy az említett két úrral gazdasági társaságot alapítottam.
Mentséget nem keresve, de mentségemre szolgáljon, hogy a 40 évem alatt ennyire még nem vágtak át. Akkor még nem „ismertem” az Ormánság működési mechanizmusát. Nem ismertem az „ostobaság és a hazudozás mixét*”. (*elnézést kérek attól a remélem nem kevés, de számomra ismeretlen ormánsági embertől, akit esetleg ezzel a mondattal megbántottam.)
Azt a mixet, mely az Ormánság legnagyobb problémája. A sokat emlegetett bűnözésnél is nagyobb.
Akkora hazugság-, feljelentés és butaságáradatot életemben nem tapasztaltam, mint az elmúlt két évben. 1988 óta vagyok tagja társas vállalkozásnak. 2011 márciusáig „megúsztam” a működésem egyetlen egy hatósági feljelentés nélkül, és „megúsztam” egy 50 ezer forintos adóhivatali bírsággal, melynek jogosságához nem fér kétség.
2011 márciusától a mai napig, 59 hatósági feljelentést kaptam, ennyiről tudok. Egy 50 ezer forintos katasztrófavédelmi bírság – nem volt kint egy „C” megjelölés egy helységen -, és egy 30 ezer forintos munkavédelmi bírságon – nagyon sokadik kérésre adtam le egy anyagot – kívül, minden alkalommal megszüntető határozatot kézbesítettek számomra.
Minden hatóság ott volt többször is, kiknek a hivatalához így vagy úgy, de kapcsolódunk. Van olyan revizor, kinek már külön kávés bögréje volt lent Sellyén. Az egyik hatósági személy poénosan megjegyezte: „ne ássunk egy pici gödröt se, mert tuti, hogy a bányahatóság másnap itt lesz.”
A feljelentések mögött pár kivételt leszámítva, Nagyfi Endre és Murányi Márk állt. A Reagora 30 és 19 százalékos tulajdonrésszel rendelkező tagjai.
Két olyan ember, kik készfizető kezesként ott állnak a Társaság nem jelentéktelen fejlesztési hitele mögött.
Két olyan ember, ki gondolkodása a munkáról, a pénzről és a tisztességről olyan messze áll az enyémtől, mint a két ismert város, Makó Jeruzsálemtől. [ERRŐL AZÉRT BESZÉLJÜNK!]
Az Ormánságban utólag nagyon sokan megkérdezték: „Miképp kerültél kapcsolatba velük, miért álltál szóba velük?”
Igen, HIBÁZTAM. De akkor még sok mindent nem ismertem. Nem ismertem a mixet, és nem ismertem az ottani embereket.
Ha ismertem volna, akkor ma minden másképp alakul. Többek között ezt a jelentést sem kellett volna megírnom…
Ez egy dolgot viszont nem jelent: Nem jelenti azt, hogy ne küzdjek azért, hogy az utolsó egy évben ott lévő dolgozóknak tartós munkahelye lehessen a Papírüzem valamilyen támogatott formában. Mert támogatás nélkül az Ormánságban eddig sem, ezután sem megy.