Egy ismeretlen környezet. Az egészről annyit tud az ember, hogy munkanélküliség, mélyszegénység és a lehetőségek hiánya. Azt hiszi az ember, hogy itt mindenki kapva kap az alkalmon, hogy munkahelyhez juthat.
Feladat az, hogy egy egyszerű betanított munkára, megtaláljunk 45 embert. Igaz, hogy a bér csak minimál, vagy garantált minimál bér, de az itteni környezetben ez is főnyeremény. A leendő munkavállalónak nem kell napi 2*1,5 órát buszoznia a munkahelyére (Pécs ELCOTEQ). Igaz, hogy itt nincs cafetéria, de szabadon, megaláztatás és külön engedély nélkül kimehet pisilni. Emberszámba veszik. (Elképzelhetetlenül sokszor szóba került ez, beszélgetéseken.)
Egy munkavállaló barát munkahelyet építettem. Egy munkavállaló barát munkahelyet szerettem volna. Talán akkor jobban dolgozik, talán akkor jobban megbecsüli a környezetet.
Egyik álom se valósult meg. Ha munkavállaló barát vagy, akkor gyengének tart. A munkahelyi környezetre pedig nagyívben tesz. Néha az volt az érzésem, hogy sokaknak a pajta is jó lett volna a faluszélen. Két év alatt az épületben minimum 4 millió forint kár keletkezett.
Az „okos” de minimis szabály miatt, még szankcionálni se tudod a károkozókat. Okoz 200 ezer forint kárt? Hurrá! Meg akarod térítetni? Kilép! Így az okozott kár mellett, elveszíted azt a támogatást, mellyel az Állam, és/vagy az Unió próbál támogatni. Természetesen a foglalkoztatási kötelezettséged megmarad.
Közben a normális és értelmes dolgozó pedig azt látja: a normális viselkedése felesleges, hisz a deviáns dolgozó viselkedése is „normális”, szankciómentes. Azt látja, hogy itt mindent szabad.
„Beszavazó show 2010-2011.”
Minden egyes dolgozót, mint regisztrált munkanélkülit vettük fel. Próbáltuk a választást akképp végrehajtani, hogy az összes, a foglalkoztatás szempontjából „kritikus” csoportból történjen kiválasztás. 25 év alatti, 55 év feletti, cigány, börtönviselt, gyedről/gyesről visszatért, tartós munkanélküli. (Ekkor még nem volt figyelmi „előtérben” a már említett „okos” de minimis” szabály.)
Sajnos a kiválasztásnál beleszólást engedtem a helybéli társaimnak is. Az egyiket a polgármesteri szék megszerzése, a másikat a haverok elhelyezése motiválta. Két külön cél, de azonos végeredmény. Arányait véve a csányoszrói munkavállalók voltak kezdteben a legtöbben. A létszámuk rövid idő alatt nullára fogyott. Ennyit a végül is elbukott választás motivált munkaerő kiválasztásról.
A haverok létszáma is pillanatok alatt konvergált a nullához. Mert azt hitték, hogy nekik többet lehet. A de minimis szabály miatt mérhetetlenül nagy (támogatás-elvesztési) kárt okoztak a társak.
Ténylegesen ekkor „robbant a de minimis bomba”. Egy normális rendszerben a munkahelyet kellene támogatni és nem a munkavállalót. A de minimis szabály nem a kifizetést, hanem a szerződött összeget veszi alapul.
Munkahely támogatás: Ha létesítesz egy munkahelyet, ahhoz biztosítok az elkövetkező két évben €8000.-t Ha pár hónap múlva elmegy X, akkor is marad még €6800, ami felhasználható a további foglalkoztatás érdekében. Ha elmegy Y, akkor marad €5400, ami felhasználható. A folyamat mindaddig tart a pénzzel együtt, amíg a program véget nem ér.
Ezzel a rendszerrel megvalósítható lenne az elsődleges munkaerőpiacra történő menet közbeni átadás. E rendszer nélkül meg fennáll az érdekellentét.
Munkavállaló támogatás: Ha felveszed a munkavállalót, a foglalkoztatásához biztosítok az elkövetkező két évben €8000-t. Ha elmegy, „viszi a pénzt”, de a foglalkoztatási kötelezettség megmarad.
Röviden: A munkavállalón kívül mindenki, de főleg a beruházó munkáltató került képzeletet felülmúló méltatlan helyzetbe, meglátásom szerint önhibáján kívül.
Négy lépcsőben indult el a termelés. Először a gépmesterek betanítása zajlott egy hónapon keresztül. Március 8-tól pedig elindult a „leszedők” munkába állítása három csoportban, heti csúszással.
Mint az alábbi táblázatból látható, a munkaszerződéssel – volt egyéb jogviszony is – rendelkező dolgozók több mint 14 %-a kevesebbet dolgozott, mint 1 hónap. Egy mélyszegénységben élő térségben, ahol dübörög a munkanélküliség, a dolgozók 14,29 %-a, még egy hónapot se bír ki a munkahelyén. Ezek a dolgozók azt hitték, hogy az üzem egy olyan kifizetőhely, ahol csak meg kell jelenniük, szöszölniük kell, és jön a pénzes postás.
Ez egyértelműen a foglalkoztatási rendszer hibája. Azé a rendszeré, mely képes tényleges produktum nélkül pénzhez juttatni a munkavállalót. Az ilyen „magatartás” megzavarja a munkavállaló önértékelését és elhiszi, hogy ilyen silány teljesítménynek is van értéke. Ezen megütközik az elsődleges munkaerőpiac összes szereplője.
A következő „távozói” csoportba azok a munkavállalók tartoznak, kik a jövő évi segély megszerzését tűzték ki célul. Megszerezték az egy hónapos munkaviszonyról az igazolást és mentek vissza a szürke-, és feketegazdaságba. Ezen csoport munkavállalói nem voltak rossz munkavállalók munkavégzés szempontjából, de az ő elképzelésük a kezdeti pillanattól kizárólag a segély megszerzésére koncentrálódott.
Van egy jelentős csoport, kik a tartozásaik miatt távoztak. Ezek az emberek a gazdasági válság előtt szabad felhasználású hiteleket vettek fel, mely pénzek sorsa kimutathatatlan lett. Ugyanis „felélték”. Bevétel híján ezek a tartozások felhalmozódtak, majd végrehajtás alá kerültek. Sokáig nem lehetett behajtani, hisz se terhelhető vagyon, se terhelhető bevétel nem volt. Miután a végrehajtó értesült a munkahelyről, tette a feladatát, és tiltotta a bér 33/50 %-át. A munkavállaló pedig nem volt hajlandó a minimálbér 50/66%-ért maradni, inkább a fix segélyt választotta. Havi munka után alig pár ezer forinttal több maradt csak nála, a segélyhez képest. Azt nem vette figyelembe, hogy a tartozás közben csökken vagy rendeződik.
A dolgozók 33-37 %-a szinte pillanatok alatt eltűnt. Mint munkáltató csak néztem… (Ha nincs a de minimis szabály, akkor nagyon nem is érdekelt volna.)
A program első évének végén, illetve a második évben jelentősen megváltozott az itt leírt folyamat. Híre ment annak, hogy az üzemben dolgozni kell. Az üzem régi, fix dolgozói, „tisztelet” a néhány kivételnek, megérezték a munka ízét, és abszolút profin, önállóan végezték a munkájukat. Az új munkavállalókat hamar, a napi norma betartása mellett tanították be. Az arra illetékesek önállóan végezték a nyilvántartást, a kapcsolattartást és a szállítást. Megérdemelnék a már említett második esélyt.
A program második felében fellépő személyzeti problémák:
- Egyes háziorvosok továbbra is előszeretettel alkalmazzák az indokolatlan táppénzen tartást. Több mint 1350 táppénzes nap két év alatt (!!!)
- Egy-két dolgozó képzeleten felüli szerepzavara, butasága és hazudozása. Elbocsátásuk két dolog miatt nem történt meg:
- Újabb támogatás elvesztésének a megakadályozása
- A felsorolt rossz tulajdonságok ellenére, a kiírt napi normát teljesítették.
Ezekre az emberekre szól az a mondás, hogy „oda csinál, ahonnan eszik”. Kezdetben a viselkedésük rendkívül zavart, de a későbbiekben már csak szánakozva néztem a viselkedésüket.