Amikor idekerültem az Ormánságba, kettő dolgot tudtam róla. Azt, hogy itt nagy a szegénység, és azt, hogy Szigetvár felől a hatoson haladva a szentlőrinci jelzőlámpánál jobbra kell fordulni, hogy Sellyére jussunk.
Azóta eltelt három és fél év. Az életem egyik legnehezebb három és fél éve. Volt alkalmam megismerni olyan embereket akik igaz, hogy csak alig 50 kilométerre laknak a pécsi házamtól, de ehhez az 50 kilométerhez társul még pár évtized gondolkodásbéli távolság.
Nem vagyok néprajzkutató, se földrajz szakos csodabogár. Nem vagyok turista, de nem vagyok társadalomkutató, pszichiáter, szociológus se. Nem küzdök amnestysként az egyenlő bánásért. Közgazdász vagyok, vállalkozó és gyakorlati foglalkoztatás-politikus.
Éppen ezért, az elkövetkező oldalakon leírt dolgokban, ne várják tőlem az Ormánság dicséretét. Nem feladatom. Az Ormánság szép. Jöjjenek és nézzék meg az Ormánságot, megéri. Miután eltelt az erre szánt pár nap, úgyis hazamennek. Én ezt megértem.
Önként vállaltam egy feladatot, melyhez a barátaim és a foglalkoztatási szakemberek segítségével megteremtettük a hátteret. Hoztunk ide egy lehetőséget. Egy olyan lehetőséget, melyhez hasonlót Magyarországon még nem kapott meg senki.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az első kőrben az „Ormánság” nem tudott élni ezzel a lehetőséggel. De hiszem azt, hogy ha kap még egy lehetőséget, akkor megismerve és tanulva a hibákból és gondokból, a felépített Papírgyár évtizedekig munkahelye lehet 60-70 ormánsági embernek.
Pár hete 4-5 éves forma gyerekek „papírgyárast” játszottak a sellyei óvoda udvarán. Lehet, hogy ugyanilyenforma pécsi gyerekek „újságírósat” játszottak egy másik óvoda udvarán tisztelt UDN lapszerkesztő úr, de valószínűleg az Ő jövőjükről, a „leendő munkahelyükről” nem írogatnak olyan hazugságokat, mint amilyeneket Önök írogattak a sellyeiről, ezzel veszélyeztetve azt, amiért sokan, nagyon sokat dolgoznak.
Szeretném azt elérni, hogy ezek a gyerekek, a szülőföldjükön maradva, a rendelkezésre álló munkahelyeken találják meg a boldogulásukat, tervezhessék a jövőjüket.
Egy-két évtizede még 23 ezren laktak az Ormánságban. Ma ez a szám, már lecsúszott 14 ezer alá. Ha ebben az ütemben haladunk, akkor igaza lesz azoknak, akik a buldózerek beindításában és az Ormánság teljes „mezőgazdásításában” látják a jövőt.